Nem érted az anyagot, nem elég jól sikerülnek a dolgozatok?
Érettségi vagy pótvizsga felkészítésre van szükséged matematikából?
Több diákom számol be arról, hogy az iskolában a tanárok nem jól magyaráznak, nem értik meg amit a matektanár mond. Ha esetleg valahol lemaradnak az órán már nem lehet kérdezni, vagy ha kérdeznek akkor sem kapnak kielégítő választ. Sok esetben nem is mernek kérdezni, mert akkor jön a “hülyegyerek”, meg a “mit nem lehet ezen érteni” válasz. Lehet, hogy számodra is ismerős ez a történet. Ilyen esetekben tud segíteni egy magántanár,
- ahol az órákon kettesben vagytok, így a tanár teljes figyelme neked jut
- ahol nyugodtan lehet kérdezni a tanártól
- ahol minden feladatot, témakört addig gyakorlunk amíg szükséges
- ahol nem ciki ha valamit nem tudsz, hiszen azért vagy ott hogy megtanuld
Akár már néhány magánóra alatt látványosan javulhat matematika teljesítményed. Persze ha az alapok hiányoznak, azokat pótolni kell. 12 éves matematika tanítási tapasztalatommal általában már az első alkalom után meg tudom mondani, hogy milyen alap matematika tudás hiányozik, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni.
Tanítványaim 9-12. osztályosak, fiúk lányok vegyesen. Van aki év végén vagy a pótvizsgán szeretne átmenni, van aki ötösre akar érettségizni matekból, és van aki csak egy dolgozat előtt ugrik be, hogy átnézzük az aktuális anyagot, illetve átbeszéljük a számára nem világos témákat. Ha valamit nem értesz matekból és szeretnéd tudni, akkor köztük a helyed.
Helyszín és ár:
Óráimat Budapesten az Oktogonnál tartom, 2 500,- forint /45 perc áron.
Hívj fel az alábbi telefonszámon és keresünk neked egy időpontot: 0620 342 6308
Varga Balázs
matematika tanár
A pótvizsgát tevők célja világos, legalább át kell menni a vizsgán. A tanítási, tanulási módszerek azonban általában egyénenként változóak, mert változóak azok a problémák, ami miatt egy diáknak pótvizsgát kell tennie. Van, aki pusztán lusta volt tanulni, és későn kapott észbe. Vannak olyanok, akiknek tanulási nehézségeik vannak, és vannak olyanok is, akiknek egy külső körülmény akadályozta meg az év sikeres teljesítését.
Akárhogy is van, a pótvizsgára nem úgy kell tekinteni, mint szégyenre, hanem úgy, mint egy lehetőségre. Arra való lehetőség, hogy átgondoljuk az eddigi tanulási stratégiákat és motivációkat. A pótvizsgára történő felkészülés hosszú távú célja nálam az, hogy megtanítsam önállóan tanulni a diákokat. Ez nagyon fontos nem csak az iskolában, hanem a munka világában is. Ha arra gondolnak, hogy ezzel a saját üzletemet rontom, hát nem. Nálam az a cél, hogy kapjanak valamit hosszú távon is a diákok, problémából pedig van elég.
A sikeres felkészülés során legfontosabb a nehézségek, okok feltárása és az előzetes ismeretek – bármilyen csekélyek is legyenek ezek – számba vétele. Mindenkinél van valami kevés legalább, amire alapozni lehet. Ha ezt a diák is tudatosítja, akkor eleve nagyobb motivációval és kompetenciaérzéssel áll neki a felkészülésnek. És ebben az esetben a siker is nagy valószínűséggel bekövetkezik!
Egyéni vagy páros felkészítéssel és vizsga tanácsadással várom a jelentkezőket!
Július első hetében kezdenénk, ekkor egyéni konzultációkat tartok (a szülő/szülők és a diák részvételével). Ennek részleteiről, és az addigi teendőkről e-mailen vagy telefonon adok tájékoztatást a megkereséstől számított 24 órán belül a kedves érdeklődőknek. A felkészítés heti két-három órát jelent.
Tekintse meg a tavalyi pótvizsga felkészítőm eredményeit!
Jelenleg az összes hely betelt. Nem veszít vele, ha jelentkezik ennek ellenére, mert ha valaki lemondaná esetleg a kerdésig, akkor felszabadulhat hely.